Pers-Kovács Gábor
klinikai és tanácsadó szakpszichológus
Bemutatkozás
Magánrendelésemen felnőtt páciensekkel dolgozom, előzetes bejelentkezés alapján.
Szakmai gondolkodásom elsősorban pszichodinamikus alapokon nyugszik, amely szerint tudatos működéseink mellett rejtett módon tudattalan fantáziáink, érzéseink is hatnak életünkre. A közös munka során igyekszünk ezeket is feltárni, és működésünkben betöltött szerepüket megérteni.
Törekszünk arra is, hogy a hozott nehézségének a „saját részével” is foglalkozzunk, amin alakítani-változtatni tud, ezáltal jelentősen javulhatnak kapcsolatai, mindennapi élete.
Emellett fontosnak tartom, hogy néha a változást az jelenti, ha elfogadjuk azt, ami megváltoztathatatlan, így kezelhetővé válnak az eddig nehezen kezelhető problémák, érzések.
A közös munka meghatározó elemének tartom, hogy személyes és hiteles módon legyek jelen, és hogy a klienssel mindig a neki kijáró tisztelettel, empátiával és elfogadással beszéljek.
Javaslom, hogy amennyiben mindkettőnk számára megoldható, 2 konzultációs óra időtartamban (összesen 90 perc) találkozzunk első alkalommal, így könnyebben megismerhetem az Ön helyzetet, és Ön is megismerheti munkamódszerem.
Az első alkalom nem jelent elköteleződést, általában 4-5 alkalom szükséges ahhoz, hogy döntést hozzunk a közös munka elkezdéséről és a pontos keretekről.
Az ülések díja, időtartama: 22 000 Ft / 45 perc.
A terápiák díja évente, az inflációhoz igazítva emelkedik.
Szakmai és módszerspecifikus képzések:
-
Pszichoterapeuta jelölt, FÉSZEK, Szegedi Pszichoterapeuta képzés (2025-)
-
Klinikai szakpszichológus, PTE (2024)
-
Tanácsadó szakpszichológus, ELTE (2019)
-
Áttétel fókuszú pszichoterápia képzés (TFP) (folyamatban) – a személyiségzavarok pszichodinamikus pszichoterápiája
-
Személyközpontú módszerspecifikus képzés: Személyközpontú Egyesület (2016- folyamatban)
-
Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista képzés, Dr. Sarungi Emőke (2018)
-
Playback Alapképzés, Donáth Attila, Dr. Karner Orsolya Pszichológus (2017)
-
Interkulturális kommunikáció az egészségügyben: Artemisszió Alapítvány (2017)
-
Pályaorientációs konzulens, Pályaorientáció Képzés (2016)
-
Világjáték képzés: Polcz Alaine Alapítvány (2016)
-
NLP alaptanfolyam (Neuro-lingvisztikus programozás) 150 órás (2006)
Elérhetőség
+36 20 237-6483
Rendelési idő
hétfő: 8-20 óra
kedd: 8-20 óra
szerda 8-10 óra
csütörtök: 8-13 óra