top of page
kertesz_katinka.png
kertesz_katinka.jpg

Kertész Katinka

klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus

Bemutatkozás

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végeztem pszichológusként, klinikai és egészségpszichológiai szakirányon, később a Pécsi Tudományegyetemen szereztem meg klinikai és mentálhigiénés szakpszichológusi végzettségemet.

Pszichoanalitikus szemléletben képződtem, a személyiségzavarok, főképp a borderline és nárcisztikus személyiségzavar területén mélyítettem el tanulmányaimat, illetve sokat foglalkoztam a trauma lélektanával. 2011-2014 között kutatóként vettem részt a Semmelweis Tudományegyetem Alvás- és Álom laboratórium kutatásaiban. Magánpraxis mellett az állami egészségügyben dolgozom.

 

Fordulhatnak hozzám pszichiátriai jellegű (depresszióval, szorongással összefüggő, önértékelést érintő, személyiségzavarra jellemző) tünetekkel, pszichoszomatikus nehézségekkel, identitással, szexualitással kapcsolatos dilemmákkal, illetve aktuális élethelyzethez kapcsolódó vagy önismereti kérdésekkel is.

 

Munkám során fontosnak tartom a bizalmas, meghitt légkör kialakítását, az őszinteséget és a hitelességet, amiben és ami által a fejlődés megvalósulhat. Hiszem, hogy az emberekben megvan a potenciál a változásra, és hogy a közös munka hatására a nehézséget jelentő érzések és élmények idővel átdolgozhatóvá, megérthetővé, megoldhatóvá válnak. Az önismeret útja egy izgalmas, összetett út.

 

Főképp pszichoanalízissel, heti három-négy ülésben, és heti kettes ülésszámú terápiával dolgozom, magyarul és angolul.

 

Óradíjak: megbeszélés szerint, heti ülésszámtól is függően 9.000-15.000 Ft.

Elérhetőség

Rendelési idő

kedd: 8-15 óra

szerda: 9-14 óra

csütörtök: 9-14 óra

péntek: 8-14 óra

bottom of page